14. rész: A 2 ,,kis” baleset Szóval… Georg egy óra plafonnézés után kikecmergett az ágyból, és kijött a nappaliba. A beszélgetésünk félbeszakadt. Mind Georgot bámultuk. -Mi az? Visszamenjek?- kérdezte. -Nem, dehogy. Gyere! Ülj csak le ide közénk! Hogy gondolsz te ilyet?- mind egyszerre. -Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová. Mit szóltok?- ismét Georg. -Jó. De hová?- Kitty. -Én tudom. Menjünk le a partra, és röpizzünk. OK?- én. -Hogy mit csináljunk?- Tom. -Röplabdázzunk- Zsany. -Ja, OK- Bill. Fogtuk magunkat és kimentünk a partra. -Én leszek a bíró-, jelentette ki Georg. -Oksa- mondtam. -Fiúk a lányok ellen leszünk?- Gustav. -Hát persze. Ez kérdés volt?- Tom. Egy negyed órája játszhattunk. Az állás 10-6 volt. Nekünk, vagyis a lányoknak. -Gyerünk fiúk, húzzunk bele, mert akkor ezt fogjuk hallgatni egy ideig! Ez parancs!- Tom. -Né’ mán’ hogy utasítgat itten valaki- Gusztika, jó parasztosan. (Hát igen, tanult tőlünk valamit a gyerek.) Bill erre nagy röhögésbe tört ki. De ekkor elpukkant. -Bill! Jól vagy?- én, és elindultam felé, ahogy a többiek is, többek között Tom is, aki annyira sietett, hogy megbotlott és ő is pofára esett. Mind ránéztünk. Kitty irányt váltott: -Jól vagy édesem?- kérdezte. Tom nagy nehezen feltápászkodott: -Persze, csak ez a kutya… Bassza meg a sapim, olyan lett a sapkám. Rohadt kutyák! Áhhh…- ugyanis belefejelt egy nagy adag kutyaürülékbe (már hogy szépen szóljakJ) Eközben odaértem Billhez: -Mi történt? -Áh, szentem elestem. -Nem mondod? Vettem észre. De mid fáj?- én, és felsegítettem. Volna… -Áúúúú… -Mi az? -Fáj a bokám. Nem tok ráállni.- mondta. -Gyere! Azért segítenék- én. Én és Bill a kisbusszal elmentünk egy rendelőbe, a többiek, pedig hazafelé vették az irányt. A RENDELŐBEN -Doktor úr, elnézést. Azt hiszem mi következünk.- Bill franciául. -Bocsánat, jöjjenek csak- a doki- Miért is, vannak is itt? -Fáj a bokám- Bill. -Mi történt? -Röplabdáztunk, és elestem. -Értem, tehát… De mi is a baja Billnek? Talán valami komoly? Kiderül a későbbiekben. Pucca: Ági! J