22.rész: Hosszas beszélgetés

Gustav benyitott:

 - Gyerekek, úgy döntöttem hogy hazautazom- majd átrohant a szobájába. Zsany utánaviharzott.

- Gustav, hogy gondoltad ezt?

- Úgy ahogy mondtam, hazamegyek. Minek maradjak ha úgysem szeret senki?- Gustibabánk.

 - Nagyot csalódtam benned. Nem futhatsz el a problémáid elől. Te csináltad, neked kell megoldanod. Áhh látom hiába papolok itt neked…- Zsany és kirohant a konyhába, majd magára zárta az ajtót. Gustav agyában egyre csak Zsany szavai jártak. Eközben Zsany a konyhában sírt. Az ő gondolataiban valami ilyesmi motoszkált: ,,Hogy ismerhettem ennyire félre…csalódtam benne, de ugyanakkor nagyon szeretem. Most mit csináljak? Nem mehet el!” Ekkor kopogtak. Zsany csak tovább merengett. Talán nem is hallotta. Ismét kopogtak… Még mindig semmi.

- Zsany! Bent vagy?- hallott az ajtó mögül Gustav hangja. Nagy csönd- Zsany, hallod? Szólalj meg!- még mindig semmi- Mondj valamit! Akármit- Gustav ekkor nagyon megijedt és berontott hozzánk- Gyerekek! Zsany nem szól, kiabált, és bement, és…gyertek már!- hadarta el tök értelmetlenül Gustav.

- Öhh… Van valami baj, Gustav?- én.

- Hát Zsany! Áhh, gyertek már!- Gustav, és kirángatott a konyha elé.

- Jó de most mi van?- Georg.

- Zsany kiabált és kiborult- kezdte.

- Igen ezt hallottuk- Tom.

- Aztán kijött és magára zárta az ajtót- még mindig bent van- Gustika.

- Na és?- Georg.

- Hogy-hogy na és??- Gustav- Mi van ha valami őrültségre készül?

- Áhh…Zsany nem olyan…Ugye?- Bill, és az uccsó szónál rám és Kittyre nézett.

- -Nahh jó…ti menjetek be a szobába, majd mi beszélünk vele- én.

- Jahh az lesz a legjobb- Kitty. Ezzel kaptunk egy egy puszit és a fiúk szófogadóan bementek a szobába. Még Gustikánk is „szót fogadott”(a fiúk beráncigálták=))

- Zsany! Mi vagyunk azok!... Kitty és Ági!- még mindig Kitty. Zsany erre már feleszmélt a gondolataiból.

- Gustav szeretné tudni hogy nincs e semmi baj?-én.

- Ő is ott van?- Zsany.

- Nem. Nincs semmi baj?- Kitty.

- Nincs.

- Bemehetünk?- Kitty. Semmi választ nem kaptunk. Csak a lépteket hallottuk. Kinyílt az ajtó. Bementünk és visszacsuktuk.

 - Minden rendben?- én. Válaszként Zsany a nyakunkba borult és sírni kezdett.

- Nem semmi nincs rendben. Hogy lehet valakit ennyire félreismerni? Akkorát csalódtam benne, de szeretem. Nagyon szeretem.

- Le kellene ülnötök és megbeszélni ezt az egészet- Kitty. Ekkor kopogtak. Mi kimentünk és Gustav lépett a helyünkbe. Mi meg letelepedtünk a fiúkkal a nappaliban. Zsanyék éjfélig beszélgettek. Közben mi:

 - Öcsém! Mit csinálnak még mindig?- én.

- Hát meglehet hogy túl nagy a kibékülés…- Tom.

- Igaza van Tomnak. Nagyok már. Menjünk hajcsizni- Georg. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó és Zsanyék kijöttek. Gusti a saját szobája felé vette az irányt. Zsany meg ahogy ígérte: hozzánk. Persze még megállítottuk:

- Na? Mi van?- Bill.

-Majd reggel megbeszéljük. Menjünk aludni. Jó?- Zsany és mindenki bement a saját szobácskájába. Zsany hullaként terült ki a matracon, és rögtön bevágta a szunyát. Legalábbis nekünk úgy tűnt, ezért bealudtunk. Zsanyt reggel nem találtam a matracon…

Nahh ennek egy része igazán nyálas lett, de sebaj…. Legyetek roccak!!! Nahh CuPpP!!! Ági!