35.rész:Vajon a szerelem mindent kibír?

Teltek a napok…Mi szorgalmasan tanultunk továbbra is…A fiúk pedig építették zenei karrierüket. Tom és Gustav minden nap életjelet adott magáról…Bill,…ő minden másnap…a turnéjuk befejeződött és már csak a nyarat vártuk hogy végre újra együtt lehessünk. Az a pár hónap ami a nyár folyamán összehozott minket rettentő gyorsan elszállt… Ez idő alatt Tom és Kitty összvissz 2X szakítottak, de mindig rájöttek…egymás nélkül nem élet az élet.

Zsany és Gustav alkotta az igazi, tökéletes álompárt.Csak néha-néha zördültek össza.

Bill és én pedig…?Állandóan egymáson lógtunk…mégiscsak illendő bepótolnunk azt a félévet,ami kimaradt a közös életünkből…

Aztán ismét eljött a szeptember…és minket visszaszólított a tanulás…Blöee…ezt utálom a legjobban… a tanulás… nemcsak azért mert sok benne a munkám… az semmi… de az hogy állandóan elszakít a szerelmemtől…az elviselhetetlen…

Ezt kibírjuk? A szerelem mindent kibír?

IGEN…a szerelem, az IGAZ SZERELEM az mindent kibír, és minden akadályt legyőz…

36.rész:Befejező rész…

Telt a nap, hónap, év…
Egy újabb évvége áll előttünk, egy utolsó,de talán mégis a legnehezebb…Érettségi…hogy féltünk mi ettől…és mégis…a közös tanulás meghozta gyümölcsét!És sikerült…leérettségiztünk!

A hír után első dolgunk egy telefonhívás volt:

-Halo!- szólt bele Tom.
-Szia baby!!- ordított bele Kitty.
-Ott vannak a többiek?-szálltam be én is.
-Ahha- Tom.
-Akkor hangosítsd ki!- Zsany.
-Pillanat…ok.Megvan!
-Nekünk is az érrettségi!!!!!-üvöltöttük teli torokból egyszerre.
Nagy örömben törtek ki és még egy órát áradoztak, hogy egy sikeres ember mögött mindig ott áll egy még sikeresebb nő… Aztán otthon feltettük a kérdést,ami meghatározta volna életünket…
--Kiköltözhetünk Németországba?--
-Több napos győzködés után a szülők döntöttek…igen…elvégre már felnőtt nők vagyunk,és mindig hazlátogatnánk…Bár egy kikötésük azért mégiscsak volt: Folytanunk kell tanulmányainkat…Rendben,ha ez az ára a boldogságnak…hát legyen…

Egy hónapra rá…

A reptéren állunk…Egy női hangot hallunk a bemondóban:

-A 12-es németországi járat utasait kérjük a beengedő kapuhoz…

És igen, felszálltunk. Csörgött a telefonom. Kihangosítva beszéltünk a fiúkkal. Majd egyesével is.
-Jajj kicsim! Én úgy örülök! Nemsokára örökké együtt lehetünk!Szeretlek- elköszöntünk, és letette… Még csak nem is gondoltuk hogy közel sem lesz ilyen jó…ugyanis a 12-es németországi járat sosem érkezett meg a Berlini reptérre…

Köszönöm annak aki olvasta a törimet!Megtalálhatjátok a www.iloveyoubill.gportal.hu oldalon egy másik törivel együtt.