33. rész. Újra érzem…

Szóval…én elindultam Budapest felé(teszem hozzá vonattal)…A lányok kivettek nekem egy szobát…Én épp a hotel előtt állok és azon gondolkozom, hogy újra látni fogom Billt…ennek valahol örültem…és valahol nem..hisz egyszer úgyis újra itt kell hogy hagyjon…Nagy levegőt vettem és bementem.Az első személy akit megláttam az „előtérben” az Zsany volt…

-Porcocskám!-ordítottam.

-Husi!!!!-és így rohantunk egymás felé.(megjegyzem:senki más nem hívhat így minket CSAK mi egymást)

Aztán az ölelkezés közben csak ennyit vettem észre:

-Wáááááá ÁGIII!!!!!!-és egy épp ránk vetődő Kitty XD

Felvittek jobban mondva felkísértek a szobámba, miközben vidáman csacsogtunk(jézusom ezt a hülye szót)…Kipakoltam…A hotellel szemben van egy kicsi park…Este kiültem és bámultam az eget,a csillagokat…Aznap valahogy olyan különlegesen szépek voltak…Ott ültem a padon az eget bámulva és gondolkoztam…Magamon…azon hogy találkoztam Billel…Hogy elment…és hogy szakítottunk…Mikoris valaki leült mellém:

-Szép este van…Nem igaz?-a hangra felocsúdtam és boldogan ugrottam a rasztás fiú nyakába.

-Jajj Tom!El sem hiszed mennyire hiányoztatok!-és szorosan öleltem.

-Te is nekünk-és viszonozta az ölelésemet.

Elmélyedtünk a beszélgetésben…Tom felhozott egy témát,ami…hát…nem igazán nyerte el a tetszésemet:

-Milyen kár !...Majdnem rokonok lettünk…-mondta.

-Igen…de talán még lehetünk,mert…-mondtam szomorúan,de Tom közbeszólt.

-Csak nem?Újra megaka…-most én szakítottam félbe.

-Nem Tom!Félreérted…nekem Kitty egy kissé messzebbi rokonom-próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.Néma csönd állt be köztünk…Talán Tom észrevette hogy mégse kellett volna felhozni ezt a témát…percek teltek el majd Tom hirtelen felpattant:

-Bocs fázok…és még Kittyvel is beszélgetni akartunk.Szia!Jó éjt!-mondta majd lelépett.

Újabb percek után…:Valaki mögém állt és bátortalanul megfogta a vállam:

-Szia!Leülhetek?-kérdezte.Engem ez idő alatt kirázott a hideg.Nem mertem felnézni…hisz a hangjából felismertem.

-Persze-válaszoltam halkan.Több mint egy 10 percet töltöttünk azzal hogy egymás mellett

ültünk és nem is szóltunk egymáshoz.Éreztem magamon a tekintetét…Engem nézett…Nézett?Bámult!...Kínosnak éreztem ezt a nagy csendet:

-Fázok!...Szia!-és készültem ott hagyni a csillagokat,de Bill megfogta a kezem.

-Ne! Kérlek ne menj!Beszélnünk kéne-suttogta.

-Kérlek Bill!Ne!-kirántottam a karomat a szorításából és faképnél hagyva felszaladtam a szobámba.10 perc sem telt bele kopogtak a…

-Igen?-nyitottam résnyire az ajtót.Bill állt előttem.

-Kérlek csak egy kicsit beszéljünk…- mondta,én lehajtottam a fejem-Bejöhetek?

Kitártam az ajtót.

-Rég…rég beszélgettünk…-szólalt meg először.

-De hát most az előbb is…az nem volt rég-tetettem a hülyét.

-Nem úgy értettem…

-Ja…hát igen…pontosan fél éve szakítottunk…-mondtam én is halkan.

-Igen…és?..-itt habozott egy kicsit-Boldog vagy?-erre nem szóltam semmit…

-Te?-kérdeztem vissza.

-Hát van az a csaj,de…-kezdte.

-Na!Látod!...Tedd boldoggá…ha te boldog vagy én is az leszek-mosolyodtam el halványan,pedig rosszul esett a mit mondott…nem kicsit…NAGYON!...Ő csak értetlenül bámult rám.

-Pillanat!Megágyazok!-próbáltam terelni a témát(meg kell mondjam még gyakorolnom kell:S)

-Persze,nyugodtan…

Megvetettem a pihe-puha  ágyikómat és kimentem a fürdőszobába azzal az ürüggyel hogy fogat kell mosnom.(piff…előbb meg kéne fürdeni…na mind1 :S)

De az ajtót nyitva hagytam.Ő az ágyamon ült.És mondott valamit,de nem hallottam…Vagyis inkább nem is érdekelt…Csak egy dolgon gondolkoztam…azon amit épp akkor éreztem…olyan dejavu (ejtsd:dezsávű) érzés volt…libabőrös voltam és pillangók röpködtek a gyomromban…

-Bill kérlek!Nem hallak!Idejönnél?-kiáltottam ki neki.

-Persze.- és megállt az ajtóban.Már megint éreztem a tekintetét…Nézett…Sőt!Megint bámult…

-Mi az?Van rajtam valami?-én.

-Semmi...Csak…semmit sem változtál…Még mindig gyönyörű vagy(piff…ezt is én írtam:S)-és éreztem hogy átkarolja a derekamat.Hagytam.

-Te…Te tényleg azt akarod hogy boldog legyek?-kérdezte.(háttal álltam neki)

-És ugye szeretnél nekem segíteni?

-Ha tudok…

-És?...Szeretsz még?

-Igen-suttogtam alig hallhatóan,de ő mégis meghallotta.Nem akartam hazudni, és azt sem hogy  tudja.De megtudta…Igen!még mindig szeretem…ettől az egy halk szótol,hogy igen,hatalmas mosoly ült ki az arcára.Maga felé fordított.Vészesen közeledett felém mikor kiszöktem a karjaiból.Kimentem a fürdőből,és nekidőltem a falnak.Ő utánam jött és ismént átkarolt.

-Akkor légy az enyém!Újra!-suttogta.

-Én…-kezdtem de ő megcsókolt.Beleremegtem.Erre az egy csókra vágytam egy fél éve.Úgy vártam rá mint a kisgyerek egy karácsonyi ajándékra.És most végre…megkaptam.Megindultunk az ágy felé.Már vagy öt perce az ágyon csókolóztunk,mikor Zsany üvöltését hallottam a folyosóról:

-Baszki Ági!Bill eltűnt!-erre ocsúdtam fel és lelöktem magamról Billt.

-És?Mit csináljak vele?-kiáltottam vissza.

-Nem is érdekel?

-Nem igazán!Majd megkerül!Na jó éjt!-és részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést.Jobban mondva az üvöltözést.XD

-Ez mi volt?-kérdezte Bill halkan,nehogy a lányok meghallják a folyosón „kommandózás” közben.

Semmi…Mi lett volna?...-és felsegítettem a földről,ugyanis a lökés egy csöppet nagyobbra sikerült,mint akartam - Bocsi!Nem akartam!Nem fáj?-és megsimiztem az arcát.

-Nem…De tényleg nem aggódnál értem?

- Dehogynem…Öhm…te már megkérdezted hogy én szeretlek e…De Te?Te szeretsz még Bill?

-Ez buta kérdés volt-jött a válasz-Szerettelek,szeretlek,és szeretni is foglak…

-Huhh…ez a sok szeretet már sok volt-mosolyodtam el,majd ismét komolyra váltottam a témát-És?Akkor?Mi lesz?

-Mi lenne?Holnap koncert…

-Nem…úgy értem velünk…

-Hát…én szeretném újra kezdeni,de…

- De?

-Te?

-Én…-haboztam.Bill lehajtotta a fejét.-Én nem…Én folytatni akarom-erre rámnézett elmosolyodott és meg akart csókolni-de!Csak  ha normálisan  tartjuk a kapcsolatot…Megígéred?

-Igen

-A múltkor is ezt mondad…

- Becsszó! Kérlek! Bízz bennem! Adj egy esélyt!

Megcsókoltam.Lefeküdtünk egymás mellé.(rossz aki rosszra gondol)Átkaroltam Billt,a nyakába fúrtam a fejem és elaludtunk…Reggel arra ébredtem…

Na vajon mire? Olvasd el a következő részt!Pussza:Ági!