32.rész:Vége mindennek!?!

Múlt az idő.A lányokkal mondhatni „szorgalmasan” tanultunk,hátha úgy hamarabb találkozhatunk szerelmeinkkel. Kitty és Tom minden egyes nap beszéltek egymással…órákig elvoltak…csakúgy mint Zsany és Gustav…De Bill! Bll nem hívott…egyszer sem…pedig megígérte…pedig tudta hogy várom…de nem…én bezzeg bíztam benne…de nem!egészen november 9-ig.Aznap este megcsörrent a telefonom,és én felvettem:

-Igen?-szóltam bele bizonytalanul.

-Szia- hallottam Bill hangját…Volt benne valami különös…Talán egy kis félelem,hogy lecseszem majd a fejét,vagy mert ha valamit mond szakítok vele amiért nem hívott…Nem tudom…

-Szia…-mondtam szomorúan.Most meg mi van velem?Hisz erre vártam már mióta!Nem értettem magam…

-Mi a baj?-tapintott rá a lényegre.

-Mi a baj? Még kérded? Azok után hogy te azt ígérted nekem hogy felhívsz rendszeresen,és mégsem tetted?Hogy megbíztam benned és te hazudtál nekem? Még te kérded hogy mi a bajom?Neked Bill…-egy pillanatra elcsuklott a hangom,de aztán kiabálva folytattam-NEKED MI A BAJOD?!?

-Sajnálom-csak ennyit mondott…

-Mit?-kérdeztem vissza.Egy percig csak hallgattuk egymás szuszogását,mire válaszolt:

-Sok dolgom volt!Sajnálom!Nem volt időm!

-Ccc…időd mi?!?Én is ezt mondanám!...Figyelj Bill!Jól figyelj!...Nekem ez így nem fog menni!...érted?Bill! én így nem bírom!-mondtam.

-Ne…- nyögött fel keservesen.

-De!De Bill! Ez így nekem nem megy-ismételtem el újra.

-Már nem szeretsz?Már nem kellek neked?Ennyi?Csak kihasználtál?Ha?!-emelte fel a hangját.

-Én…-kezdtem de nem engedte hogy végig mondjam.

-Hagyjuk!Nem kell itt magyarázkodnod!...Most hogy így mondtad…nekem sem fog ez így menni…-Bill idegesen.

-Ok…Akkor szakítsunk!Ég veled Bill!-mondtam ki fájó szívvel,és lecsaptam.Sírni kezdtem,ami álomba is ringatott.Reggel kisírt szemekkel keltem.Kiléptem a nappaliba…Anya ott ült a kanapén és varrt.Az ölébe hajtottam a fejem és sírtam,ő csak simogatta a hajam és vigasztalt.Felöltöztem,reggeliztem,rendbe tettem magam,és elindultam Kittyhez.

--Én vagyok az oka!Meg sem hallgattam!De ő nem hívott és ő provokálta ezt ki!Nem…azt hiszem…mindketten hibásak vagyunk…de mégis!—

Gondoltam magamba.Megérkeztem.Zsany is ott volt.Kitty ágyán ültek és vidáman beszélgettek és nevetgéltek.Az ajtóból figyeltem őket.

--Elmegyek…Nem akarom elrontani a hangulatot!Még úgysem vettek észre—

De késő volt!

-Ági!Szia!-mondták.

Megfordultam,az ágyra vetettem magam és sírni kezdtem:

-Vége!Mindennek vége!

-Ági!Nyugodj meg!Mi a baj?-Zsany,majd vigasztalni kezdett.

Megcsörrent Kitty telefonja:

-Igen?...Ne haragudj nem alkalmas…nem!Csak Ági!...ne!...akkor már értem…ok.akkor később…Szia!Szeretlek!-és letette.

A szeretlek szónál még jobba zokogtam.

-Ohh,Ági!Úgy sajnálom! Még is hogy történt?-Kitty és átölelt.Mindent elmondtam nekik…

-Csak magamra gondoltam…Meg sem próbáltam megérteni!..Szemét voltam!...Hülye vagyok-ennyire nem voltam képes összefüggő mondatokat alkotni.

-Nem tehetsz róla…-vigasztalt Zsany-Ő is azt mondta…

-De én mondtam ki hogy vége…én!...Gyűlölöm mert hazudott nekem,mert átvert…de szeretem ahogy még senkit…mindennél és mindenkinél jobban…El kell őt felejtsem…és pont a szülinapom előtt…-sírtam tovább.

Még beszélgettünk egy kicsit majd hazamentem…Teltek a napok…Próbáltam felejteni…elterelni róla a gondolataimat…de nem ment…november 16.-át írunk…Ma van a szülinapom…Reggel a telefon csörgése riaszt fel:

-Igen?-veszem fel kómásan.

-Boldog Születésnapot!!-3 ismerős hang…igen ők azok…hát nem felejtették el.. Gustav,Georg és Tom.

-Ohh fiúk! Köszönöm!Köszönöm…nagyon jól esik hogy gondoltatok rám!-mondtam elérzékenyülve-És hogy vagytok?

-Jól.És te?-Georg.

-Áhh…Hagyjuk…-én egy nagy sóhaj kíséretében.

A háttérből ezt hallottam:

„Gyerünk,Bill!Köszöntsd fel!”

„Hagyjatok!Nem akarom!”

-Szóval utál…-suttogtam magam elé…

-Tessék?-Tom.

-Ki vagyok hangosítva?-én.

-Igen…miért?

-Csak kérdem…

-Ja igen az ajcsidnak ma kell megérkeznie!-Tom.

-Milyen ajcsimnak?-én meglepetten.

-3 jegy a budapesti koncertünkre…a turné április 3.-án indul…9.-én érkezünk hozzátok,és 10.-én lesz a koncert.-magyarázta Georg.

-Jajj,köszönöm…köszönjük…ez annyira…anyira…jólesett!-szipogtam ismét elérzékenyülve.

-Na,Kislány! Nem szabad sírni!-Tom.

-Rendben Nagyfiú! Nem fogok sírni!-mosolyodtam el-De tényleg nem kellett volna!

-Dehogynem!-Gustav.

-Na mennünk kell!Légy jó!-Tom.

-Várj!Fiúk! Nagyon jól esik hogy még most is kiálltok mellettem is…köszönöm!Köszönöm hogy vagytok nekem...nekünk!

-Mi is köszönjük hogy vagy…vagytok nekünk-ők.

-Na sziasztok!-én és letettük.Még aznap jól bebasztunk a lányokkal…nem emlékszem semmire…kivéve valamiféle homályos emlék egy piásüvegről és egy asztalról,amin táncoltunk…a többi kiesett…és Bill is kiment a fejemből…De másnap reggel újra visszaköltözött a gondolataimba,és az agyamba egy hatalmas nagy fejfájással…Telt-múlt a november…és a december…A lányok a téli szünetben meglátogatták szerelmeiket…nélülem…én a családdal ünnepeltem otthon…az új évet és bátyám szülinapját…Rosszul esett hogy a lányok nem voltak velem hisz már évek óta együtt töltjük ezt a napot…de megértettem őket…Eltelt a január…majd a február…Egyre kevesebbet gondoltam Billre…És akkor is próbáltam terelni a gondolataimat róla…március is elröppent…és immár április napjait rójuk…április 9….ma utazom…talán nem kéne…hisz épp amikor kezdek leszokni Billről,újra találkozni vele?!...de megyek!Egyrészt mert látni akarom a fiúkat mert hiányoznak,és mert megígértem nekik…Másrészt,mert valahol a szívem mélyén még mindig szerelmes vagyok…és azt akarom hogy szeressen,hogy szerethessem,hogy öleljen,hogy csókoljon,hogy velem legyen...látni akarom ŐT….

Na szóval ez most olyan lelkizős rész lett beleadtam anyait apait úgyhogy megbecsülni!és írjatok nekem véleményt ide:

e.agi12@freemail.hu

vagy MSN-en: angel_devil66633@hotmail.com

És egy közérdekű közlemény:ezen a részen kívül már csak 4 lesz ha minden igaz!Pusszancs:Ági!